Óvodánk 2017. januárjában adott be pályázatot Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye cím elnyerésére. Az Oktatási Hivatal által kiírt pályázaton – a Pedagógiai Oktatási Központ és a bíráló bizottság javaslatai alapján – az Oktatási Hivatal a Tatabányai Sárberki Óvodát érdemesnek ítélte Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye cím viselésére.

A bázisintézmény olyan megyei, járási, esetleg országos szinten magas presztízsű hagyományokkal rendelkező, infrastruktúrában a feladatellátáshoz megfelelő módon felszerelt, egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, befogadó, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szakmai módszertani, szervezeti kultúrával és innovációval rendelkező, és ezt publikálni, valamint szakmai szolgáltatásként átadni képes intézmény, mely alkalmas adott területen magas színvonalú, hatékony tudásmegosztásra. Olyan intézmény, melyben az adott szolgáltatási területhez kapcsolódó jó gyakorlat eredményesen működik mesterpedagógus vagy mesterpedagógus szaktanácsadó, illetve az intézményvezető által kijelölt pedagógus közreműködésével.
Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye cím viselése megtisztelő mind az intézmény vezetése, mind a pedagógusok számára, hiszen a jó gyakorlatok átadásával tovább fejleszthetjük szakmai tudásunkat.

A bázisintézmény jógyakorlata: Érzékenyítő tréning másság elfogadására – Képességfejlesztő játék és feladatajánló

Indoklása:
A gyakorlati úton történő tapasztalatszerzés. Megtapasztalni a fogyatékkal élők életét az ép társaik között.
Minden pedagógus ismerje meg a változás lehetőségeit, bővítse módszertani ismereteit.

Fejleszthető kompetenciák bemutatása:
Az óvodapedagógusok, szülők, és gyermekek szemléletmódjának megváltoztatása, a másság elfogadására való képesség kialakítása. Módszertani és gyakorlati ajánlások, a megtapasztalás lehetőségével.

Alkalmazott pedagógiai eljárások:
Elfogadás, tolerancia, pozitív szemléletmód, motiváltság kialakítása, fenntartása. Ismerje meg határait, korlátait, illetve lehetőségeit. A szocializáció segítése, egészséges önbizalom kialakítása, a képességfejlesztés és társas kapcsolatok segítségével.

A Jó gyakorlat, saját innováció lényegre törő tartalmi összefoglalása, újszerűségének indoklása:
A programban a készség és képességfejlesztés a közvetlen tapasztalatszerzésen alapul, továbbá, olyan kommunikációs, és interaktív feladathelyzetek kialakításán, melyek az érintett személy individuumának építését, a közösség fejlődését segítik, melyben kiemelt szerepet kap az egyéni fejlesztés, fejlődés.

Tárgyi és humánerőforrás feltételei:
Tárgyi feltételeink adottak, a jó gyakorlatot kidolgozott kolléganők állnak rendelkezésre. A különböző fogyatékossági területeknek megfelelő speciális eszközök (pl. kerekesszék, csörgőlabda, csőlátó szemüveg stb.)
Saját készítésű mozgás és képességfejlesztő eszközök, jegyzetek.

Eredmények nyomon követésének lehetőségei, fenntartását szolgáló lépések:
Kérdőíves és szóbeli visszajelzések a bemutatók és adaptálás után, valamint a saját területen való alkalmazás után.

Az adaptálás folyamatának bemutatása:
Személyes bemutatás a kidolgozó óvodában, konzultáció biztosítása, interaktív feladatok a gyakorláshoz, gyakorlatban való alkalmazás.

Alkalmazásának lehetőségei a mindennapi gyakorlatban
Teljes körűen alkalmazható korcsoporttól és létszámtól függetlenül.

Kapcsolattartó: Duzsikné Barnafi Márta
Telefon: 34/310-567
Email: sarberki.ovoda@gmail.com

 

Óvodánk az idei évben is pályázott a Bázisintézmény címre, melyet a következő három éves időszakra (2020-2023.) ismét elnyert.

A megosztani kívánt módszertani modell, innováció, alkalmazott jó gyakorlatok széleskörű bemutatása.

Jó gyakorlat, saját innováció megnevezése
Érzékenyítő tréning
Képességfejlesztő játék és feladatajánló

Indoklása – elérni kívánt célok, részcélok
A gyakorlati úton történő tapasztalatszerzés. Megtapasztalni a fogyatékkal élők életét az ép társaik között.
Minden pedagógus ismerje meg a változás lehetőségeit, bővítse módszertani ismereteit.

Fejleszthető kompetenciák bemutatása
Az óvodapedagógusok, szülők, és gyermekek szemléletmódjának megváltoztatása, a másság elfogadására való képesség kialakítása. Módszertani és gyakorlati ajánlások, a megtapasztalás lehetőségével.

Alkalmazott pedagógiai eljárások
Elfogadás, tolerancia, pozitív szemléletmód, motiváltság kialakítása, fenntartása. Ismerje meg határait, korlátait, illetve lehetőségeit. A szocializáció segítése, egészséges önbizalom kialakítása, a képességfejlesztés és társas kapcsolatok segítségével.

A Jó gyakorlat, saját innováció lényegre törő tartalmi összefoglalása, újszerűségének indoklása
A programban a készség és képességfejlesztés a közvetlen tapasztalatszerzésen alapul, továbbá, olyan kommunikációs, és interaktív feladathelyzetek kialakításán, melyek az érintett személy individuumának építését, a közösség fejlődését segítik, melyben kiemelt szerepet kap az egyéni fejlesztés, fejlődés.

Tárgyi és humánerőforrás feltételei
Tárgyi feltételeink adottak, a jó gyakorlatot kidolgozott kolléganők állnak rendelkezésre.A különböző fogyatékossági területeknek megfelelő speciális eszközök (pl. kerekesszék, csörgőlabda, csőlátó szemüveg stb.) Saját készítésű mozgás és képességfejlesztő eszközök, jegyzetek.

Eredmények nyomon követésének lehetőségei, fenntartását szolgáló lépések
Kérdőíves és szóbeli visszajelzések a bemutatók és adaptálás után, valamint a saját területen való alkalmazás után.

Az adaptálás folyamatának bemutatása
Személyes bemutatás a kidolgozó óvodában, konzultáció biztosítása, interaktív feladatok a gyakorláshoz, gyakorlatban való alkalmazás.

Alkalmazásának lehetőségei a mindennapi gyakorlatban
Teljeskörűen alkalmazható korcsoporttól és létszámtól függetlenül.

A bázisintézményi feladatok ellátásához szükséges tárgyi eszköz ellátottság, infrastruktúra bemutatása

Megközelíthetőség, földrajzi elhelyezkedés a térségen belül
Tömegközlekedéssel és személyautóval is könnyen megközelíthető, jó parkolási lehetőség, szállás közelben biztosítható.

Rendelkezésre álló helyiség bemutatása, világosítás, hangosítás, nyugodt körülmények biztosítottak, kiszolgáló helyiségek (külön mosdó) biztosítottsága, szükség szerinti elrendezés, ülésrend lehetősége, büfé szolgáltatás
Óvodánk 50 fő részére előadó teremmel, interaktív táblával, technikai eszközökkel rendelkezik, kiszolgáló helyiségek, büfé biztosítható.

IKT eszközpark bemutatása (okos tábla, projektor, laptop, fénymásoló, internet kapcsolat, Wifi, saját honlap) száma
Óvodánkban az alábbi eszközök rendelkezésre állnak: okos tábla, projektor, laptop, fénymásoló, internet kapcsolat, Wifi

A Jó gyakorlat bemutatásához szükséges kellő számú taneszköz
A különböző fogyatékossági területeknek megfelelő speciális eszközök (pl. kerekesszék, csörgőlabda, csőlátó szemüveg stb.) Saját készítésű mozgás és képességfejlesztő eszközök, jegyzetek

A tantermek alkalmassága hospitálási lehetőség biztosításához
Az óvoda helységeiben a hospitálási lehetőség biztosított.